Kányádi Sándor: November
Nyugaton, keleten
vörös az ég alja.
Régről nem kelepel
kéményen a gólya.
Csóka- s varjúsereg
lepi el a fákat,
véget a szél se vet
a nagy csárogásnak.
Pedig fúj, ahogyan
fújni tud november,
birkózik a csupasz
hegyekkel, vizekkel.
Bömböl a szél, süvölt,
dühében már jajgat:
túlcsárogják dühét
a csókák és a varjak.
G.Ferenczy Hanna - November
Ne higgyetek a fénynek,
a langyos déli szélnek,
ne higgyetek, ti fák!
Aludjatok el halkan,
a párálló avarban
félignyílt ibolyák.
Rügyek, csak vissza, vissza!
az ég akármily tiszta,
most játszik álnokul.
Hiába zöld a pázsit,
Már a november jár itt,
S mire bealkonyul –
Köd gyűjt vámot a tájról,
s a tétovázó fákról
- mint szédült, vak szeszély -
leszaggat minden éket,
és szétdúl minden szépet
a novemberi éj.
Kisszőlősi Szánthó Lóránt
Őszutó
Enyészet hava
Kisütve vár már a „kóduskalács”,
a temetőkert fénnyel van teli,
s a család nagyja–kicsinye lesi,
kinek gyertyája ég le hamarább.***
Az erdőt, mezőt vékony hó fedi,
s ha nem csitul a makacs havazás,
lassan várhatjuk Márton madarát,
amint a szántóföldet meglepi.
A kert télen sem ilyen mostoha,
az etetőkben sok nyári–cseléd
fogyasztja, amit jól kiérdemelt,
s tőlük lesz újra élővé a kert.
Döccenve fut a vén időkerék,
s a Nyilas lesz a Napnak otthona.
